Küzdősport
K-1.hu 2011.11.27. 19:13
Elmaradhat az idei K-1 WGP ?!
Immár hivatalos információ, hogy elmarad az idei K-1 világbajnokság. Két nappal a tervezett elődöntő előtt a FEG sajtóközleményéből kiderül, hogy a pletykák sajnos igazak: idén nem lesz K-1 WGP. A FEG a rajongók és a versenyzők megértését kéri, illetve hamarosan további tájékoztatást ígér.
A FEG többféle megoldással próbálkozott: átadta szinte az összes K-1 márkanevet, többek közt a Dynamite!, a World Grand Pric és a K-1 GP tulajdonjogát a Barbizon nevű cégnek. Tárgyaltak még egy koreai céggel is, valamint szóba került Bas Boon neve is, aki a híres Golden Glory vezetője. Szó volt még az It's Showtime-mal való együttműködésről is, de Simon Rutz kijelentette: csak akkor hajlandó versenyzőket küldeni, ha egyenlítik az eddigi tartozásokat. Ez nem történt meg, így ez a verzió sem jött létre.
A FEG ezután felajánlotta, hogy kifizeti a tartozások 50%-át, de ebbe érthető okok miatt senki sem akart belemenni.
Nemrég Kazuyoshi Ishii Olaszországban járt, ahol találkozott a WAKO vezetőjével, Ennio Falsonival. Találkozón elhangzott, hogy mindent megtesznek azért, hogy a K-1 2012-ben ismét a csúcsra fog törni, és ebben a WAKO nagy szerepet fog játszani.
Pár héttel ezelőttig még reménykedhettünk, hogy a FEG tartozásai ellenére szponzorokra talált Kínában, és mégis lesz miért izgulni a K-1 rajongóinak 2011-ben. Nos, ezek után tényleg van miért izgulni: vajon csak taktikai időhúzás, vagy teljesen vége a K-1-nek?
|